“Ha valakit szeretek, akkor önmagamat adom, az illetőnek a legjobbakat akarom és kívánom anélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnék. A szeretet adni akar, és az adásban teljesíti ki magát.

A szeretet az az öröm, amit akkor érzünk, amikor a szeretett emberre gondolunk, vagy a társaságában vagyunk, vagy valamely közösen végzett munkában beteljesülést találunk. A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magamat, és beengedem a többieket, hagyom, hogy részt vegyenek mindabban, ami engem foglalkoztat, megosztom magam velük, önmagamat felkínálom nekik. A szeretet azt jelenti, hogy örömmel munkálkodom mások javán, és hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.

Gyakran mondjuk: “szeretlek”, ám többnyire ezen azt értjük: “szükségem van rád”, vagy: “ne hagyj el”. Mindez azt mutatja, hogy az igazi szeretetet még nem tapasztaltuk meg. Ennek előfeltétele, hogy önmagunkat feltétel nélkül elfogadjuk, és olyannak szeressük, amilyenek vagyunk. Ennek segítségével eljutunk oda, hogy egyedül is boldogok és elégedettek leszünk, s akkor mások kritikája már nem érint bennünket fájdalmasan, nem függünk többé másoktól. Ameddig ugyanis szükségem van másokra, nem vagyok teljesen szabad. Mihelyt megszabadulunk attól a félelmünktől, hogy egyedül maradunk, képesek leszünk partnerünknek is nagyobb szabadságot adni, csak ekkor válik lehetővé az igazi szeretet, mert a szeretet nem zár be, és nem tart fogva. Ha megpróbáljuk a másikat láncra verni, meghal a szeretet, és nem marad belőle más, mint a megszokás….”

Részlet A szeretetről Kurt Tepperwein – Szellemi törvények c. könyvéből

Folytatjuk…